A magyar vizsla

Van-e olyan magyar ember, aki nem ismeri a magyar vizslát? A vizsla szó hallatán mindenki lelki szeme előtt megjelenik egy egyöntetűen világosbarna (mi, állattenyésztők úgy mondjuk: zsemlesárga), középtermetű, elegáns, nemes megjelenésű kutya, amely barátságos tekintettel, farkcsóválva figyel vagy fut, hosszú fülei lobognak a szélben; vagy töprengve ül, homloka ráncolódik, szeme kutatóan néz; vagy viháncolva ugrál, játszik, csúszik-mászik gyerekekkel, a gazdájával – vagy valami hasonló, emlékeibe vésődött pillanatkép egy kedves és barátságos állatról, amelyet ismer. Hiszen az egyik legnépszerűbb magyar kutyafajta falun, városon egyaránt gyakran találkozni vele. Csodálatos természetfilmek szereplője: ki ne emlékezne Fickóra Homoki Nagy István Cimborák című filmjéből?

Szépirodalmi művek ihletője: sokunk kedvence Andrea, Zolnai Vilmos vizslája (A láthatatlan póráz) vagy Betyár, Kolossy Gábor vadásztársa. Frakk, a macskák réme hosszú évekig volt a magyar tévé kedves és közismert figurája. Utca viseli nevét, például Budapesten, vagy egész település, mint Vizslás Nógrád megyében.

De nemcsak itthon ismert és népszerű, a Déli-sark kivételével minden földrészen megtalálható, szeretik és tenyésztik Amerikától Ausztráliáig, Kanadától Norvégián át Dél-Afrikáig és Koreáig. Az ember társa a vadászatban, a különféle kutyás sportokban, segítője vakvezetőként, rendőrségi speciális keresőkutyaként, vagy „csak” elválaszthatatlan barátja, gyermekének pajtása…

Részlet Füzesiné Szegvári Zsuzsa A magyar vizsla című könyvéből