VIZSLANAPTÁR
VIZSLANAPTÁR
Menü
 
Linkajánló
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

KÉSZÜLŐBEN a

 2010-es VIZSLANAPTÁR

 A 2010-es naptár a hagyományt követtve ismét A3-as méretű falinaptár. Tartalmazza a névnapokat, vadászati idényeket és a vadászathoz kapcsolódó fontos bejegyzéseket, a horgászati tilalmi időszakokat is, és a hold változását.

Ismét minden oldalon 4 darab vizslás képben gyönyörködhetünk :)

 Ahogyan a 2008-as kiadásnál (a Menüben megtekinthető) a 2010-es kiadásban is a felső részén látható egy nagy méretű kép, alatta foglal helyet a kalendárium, és a lap alján 3 darab kisebb méretű kép, ami inkább hangulatában adja vissza a vizslák természetét, szokásait, vagy akár játékosságát, megnevettető grimaszait, pajkosságát.

Ára: 3800 HUF

A VIZSLANAPTÁR SZÜLETÉSE

A naptárnak immár három különlegessége van: telis-tele van vizslák fotóivalvadászkalendárium és horgászkalendárium is egyben.

 A naptár születését az inspirálta, hogy Magyarországon nem volt még vizslás kutyanaptár. Rengetegen vagyunk, akik el sem tudnánk képzelni az életünket vizsla nélkül. S mivel vadászok és nem vadászok egyaránt szívesen választják ezt a gyönyörű és okos magyar kutyafajtát, úgy éreztem, itt az ideje, hogy a vizslások népes táborának is legyen naptára, ahol hónapról hónapra figyelemmel kísérhetünk egy kivételesen szép kutyafajtát.

S mivel a vizslának a vérében van a vadászat, ezért azt gondoltam, akkor lesz igazán teljes a naptár, ha vadászati jelleget is adok neki. Így fogant az ötlet, még a 2006-os kiadás készítésekor, hogy a kalendárium része a névnapokon kívül tartalmazza a vadászok számára fontos összes eseményt is az egyes érintett napoknál bejegyezve, illetve a hold fázisait is. Majd a 2008-as naptárba már a horgászati tilalmi időszakok is belekerültek.

A végeredmény egy nagyon eredeti és szép A3-as méretű álló falinaptár, fehér fémspirál kötéssel, félköríves kivágásban körbeforgó akasztóval.

 Ahova már eljutott a Vizslanaptár a határainkon túl: 

- Olaszország
- Svájc
- Németország
- Szlovákia
- Egyesült Államok

 

A VIZSLANAPTÁR

januári verse

Hárs Ernő: A tél betűi

A havas táj óriási irka,
varjakkal és fákkal teleírva.

A betűk a fák fekete rajza,
s a varjak, mint pontok, ülnek rajta.

Minden napnak más a kézvonása,
a betűket szélvihar cibálja.

Felrepülnek a pontok időnként,
hol széjjelebb sodródnak, hol összébb.

Majd a végén károgva leszállnak,
új értelmet adva az írásnak.

Sorait a tél ekképpen rója,
s fütyül rá, hogy van-e olvasója.

Pontos idő
 
Statisztika
Indulás: 2005-10-15
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.